pláza, üzletközpont hír

Hol itt az igazság?

2010. július 27. Tesco,hipermarket,vállalat

A pótlékfizetésről egyeztetett a Tesco-Globál Áruházak Zrt. és a cégnél működő Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezete (KDFSZ) szerdán.
Hol itt az igazság?

Bubenkó Csaba, a KDFSZ elnöke Budaörsön az egyeztetés után azt mondta: az érdekképviselet és a Tesco együtt fog működni az ügy kivizsgálásában.

A múlt héten találgatások jelentek meg a sajtóban, amelyek szerint a TESCO elcsalhatott a dolgozói béréből akár hétszázmillió forintot, mivel nem fizette ki a beosztás áttervezése miatt megvalósuló rendkívüli munkavégzés esetén járó pótlékokat.

Az Országos Munkavédelmi és Munkaügyi Főfelügyelőség (OMMF) Közép-magyarországi szervezete kedden kezdett munkaügyi ellenőrzést a Tescónál, a kontroll során kitérnek a nyilvántartások vezetésére is - mondta akkor az MTI-nek Gedeon András, az OMMF szóvivője. A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság csalás miatt ismeretlen tettes ellen folytat jelenleg eljárást.

Bubenkó Csaba szerdán elmondta: elindult az egyeztetés a Tescóval, és abban maradtak, hogy a munkáltató egy hónapon belül a szakszervezet rendelkezésére bocsátja a hét napon belüli áttervezéssel kapcsolatos belső szabályokat. Hozzáfűzte: mivel szakszervezetüknek a Tesco 18 ezres dolgozói létszámából 600 a tagja, ezért a cég "úgy próbálta ezt a helyzetet beállítani mintha ilyen eseti problémákról lenne szó".

Hangsúlyozta: a szakszervezet a továbbiakban is nyitott az egyeztetésre az ügy kivizsgálásában, és most várják a hét napon belüli áttervezésekkel kapcsolatos szabályzatokat és utasításokat. Az érdekképviselet felajánlotta azt is, hogy segítenek a munkáltatónak a kivizsgálásban, mivel "tudomásunk van róla, hogy azokban az áruházakban, ahol a mi szakszervezetünknek tagjai vannak, ott ezek az esetek előfordultak" - mondta Bubenkó Csaba.

A munkáltató ígéretet tett arra is, hogy az érdekképviselet által bemutatott, az üggyel kapcsolatos dokumentumokat ki fogják vizsgálni - fűzte hozzá.

Iglódi-Csató Judit, a Tesco szóvivője az MTI-nek az egyeztetésekről elmondta: mielőbb eljuttatják a szakszervezetnek a vonatkozó belső szabályzatot, valamint nyitottak a további egyeztetésekre is. Hozzáfűzte: a Tesco 200 magyarországi áruháza közül egy áruház kapcsán vetett fel kérdéseket a szakszervezet, de itt sem szolgáltak konkrétumokkal. Ennek ellenére kivizsgálják az esetet - mondta a szóvivő.

Kiemelte: a Tesco, a belső vizsgálat részeként magyar és nemzetközi ügyvédi irodákkal is felvette a kapcsolatot, amelyek egybehangzóan úgy vélekedtek, a Tesco a munkajogi szabályok szerint járt el a 7 napon belüli áttervezések esetén járó juttatások kifizetésekor. Sőt, megállapításuk szerint még többet is fizettek a Munka törvénykönyvében foglaltaknál.

Tagfelhő, hírarchívum

A retail.hu hír adatbázisában előforduló legkeresettebb szavak, kifejezések

Megnehezítik a Tesco és a többiek dolgát

Augusztus végétől működik a kiskereskedelmi hálózatok importjelentési kötelezettsége.

Főtámogató a SPAR

A SPAR Magyarország Kft. a korábbi évekhez hasonlóan ismét főtámogatóként...

Nyit a Magyar Ízek Háza

Magyar Ízek Háza néven kizárólag hazai termékpalettára támaszkodó élelmiszer-áruház...

Formálódik a Corvin negyed

Feléhez ért a Közép-Európa legnagyobb városrehabilitációjaként emlegetett,...

Visszaesett a kiskereskedelmi forgalom Romániában

Júliusban 10,5 százalékkal esett vissza Romániában a kiskereskedelmi forgalom...

Szorgos Tesco vásárlók

A Tesco-Global Áruházak Zrt. idén nyáron országos kampányt hirdetett PET-palackok...

Új kínálati igazgató a METRO-nál

2010. szeptember 1-jétől látja el a METRO Kereskedelmi Kft. Kínálati igazgatói pozícióját.

Új vezető a Colliers International-nél

A Colliers International közép-kelet európai régiója bejelentette Tim Nicholls...

Nemzetközi PRICER elismerés a Szintézis csoportnak

2010. szeptember 2., Párizs, Franciaország – Megrendezésre került a PRICER konferencia,...

Heti interjú

Megszólaltatjuk a retail piacot, figyeljen ránk!

Olvassa el legfrissebb interjúnkat!

Hírlevél

Érdekli a retailpiac? Iratkozzon fel havonta megjelenő hírlevelünkre!

+ Archívum

 
Formája:

Térképes kereső

Kiemelt partnerek
Legfrissebb boltok

Retail kisokos

Tudja-e Ön, mi a gyorskiszolgáló rendszerben működő üzlet?

Olyan vendéglátó üzlet, amelyben az általa kiválasztott ételt, illetve italt egyszer használatos edényzetben és egyszer használatos...

+ Tovább..

Ügyfélkapu

Elfelejtette a jelszavát? Regisztráció

Rendezvények

GINNT Expo 2010

2010. szeptember 15.

MAPIC

2010. november 18.

» Összes

Érdekli a retailpiac? Iratkozzon fel havonta megjelenő hírlevelünkre!

+ Archívum

Médiapartnerek