pláza, üzletközpont hír

Épülhet a Sió Pláza

2009. december 03. Sió Pláza,bevásárlóközpont,beruházás

Siófok főterén, többévi huzavona után, a jövő nyárra végre elkészülhet a Sió Pláza - erősítette meg lapunk információit Nagy István, az önkormányzat sajtóreferense
Épülhet a Sió Pláza

A Sió Ingatlan Invest Kft., valamint a Balaton Coop Zrt. közös beruházásában a város főterén épülő többszintes, több ezer négyzetméteres létesítmény azt követően kapott zöld utat, hogy az ingatlanfejlesztőknek a finanszírozó bankkal sikerült megállapodniuk s az építkezésre néhány napja a képviselő-testület is rábólintott. A mintegy 4,2 milliárd forintos beruházás a jelenlegi tervek szerint június végére készülhet el. Nagy elmondta, egy éve úgy tűnt, a gazdasági válság miatt kútba esik a belváros többmilliárdos rekonstrukciója szempontjából is rendkívül fontos beruházás, mert az akkor a programot finanszírozó pénzintézet felmondta a hitelmegállapodást. Ezt követően az építkezés leállt, s már az is felmerült, hogy közparkot kell létesíteni a korábban lebontott Sió Áruház helyén. Ráadásul időközben az építtetők területfoglalási engedélye is lejárt, s bár a város megértette a beruházók gondjait, a két fél között az elmúlt hónapok során egyre feszültebb lett a viszony. A helyhatóság többek között csak akkor tud hozzákezdeni a terület közlekedési rendjének átalakításához, ha a pláza alatti, a főtér alá is benyúló mélygarázs elkészül. Ekkor foghatnak csak hozzá a város jelképének számító víztorony átépítéséhez is, amelyben lifttel megközelíthető kilátó is lesz. A tér másik oldalán a jövő év augusztusára 1,4 milliárdos beruházással elkészül az új városi könyvtár, melyet az önkormányzat kizárólag saját erőből finanszíroz.

Tagfelhő, hírarchívum

A retail.hu hír adatbázisában előforduló legkeresettebb szavak, kifejezések

Vevőre is talált a Burger King

A világ második legnagyobb hamburgerlánca, a Burger King Holding Inc. megyezett a brazil hátterű 3G befektetési alappal a cég felvásárlásáról.

Infúzióra kerülnek az ingatlanok

Reconcept Turn-Around Property I. néven elindította első, zártkörű, nyíltvégű...

Eladják a Burger Kinget

Felmerült a Burger King eladása, több potenciális vevővel tárgyalt már a gyorsétteremlánc...

Kasszarendszer engedélyeztetés felsőfokon

A magyarországi APEH előírások -a kasszarendszerek engedélyeztetése terén-...

Hibázott a brit Tesco?

Érdekvédelmi csoportok az állítják, hogy a Tesco gazdasági erőfölényét kihasználva...

Új marketingigazgató a McDonald’snál

Jörg Pizzera (35) tölti be augusztus elsejétől a legnagyobb hazai gyorsétteremlánc,...

Kevesebb ruhát veszünk

A gazdasági recessziót követően vegyes képet mutatnak a kelet-közép- európai...

Nyárbúcsúztató a Pólus Centerben

A Pólus Center bevásárlóközpont rendhagyó kezdeményezéssel zárja kéthetes...

Mi történt a McDonald's-nál?

A McCafé 15 százalékos forgalomnövekedéssel és 2,9 milliós vendégszámmal...

Heti interjú

Megszólaltatjuk a retail piacot, figyeljen ránk!

Olvassa el legfrissebb interjúnkat!

Hírlevél

Érdekli a retailpiac? Iratkozzon fel havonta megjelenő hírlevelünkre!

+ Archívum

 
Formája:

Térképes kereső

Kiemelt partnerek
Legfrissebb boltok

Retail kisokos

Tudja-e Ön, hogy mi az outlet center?

Az outlet centerekben gyártók és kiskereskedők boltjaiban eredeti, márkás termékek megvásárlására van lehetőség árengedménnyel....

+ Tovább..

Ügyfélkapu

Elfelejtette a jelszavát? Regisztráció

Rendezvények

GINNT Expo 2010

2010. szeptember 15.

MAPIC

2010. november 18.

» Összes

Érdekli a retailpiac? Iratkozzon fel havonta megjelenő hírlevelünkre!

+ Archívum

Médiapartnerek